Menyhárd Attila

Nizsalovszky Endréről*

A történelmi korszakokat átívelő életutak gyakran nemcsak tragédiák tanúivá, élő emlékezetté emelik azokat, akik számára ez rendeltetett, hanem e tragédiák részeseivé, szenvedések hordozóivá is teszik őket. Nizsalovszky Endre ez utóbbiak közé tartozott. A magyar magánjogászok II. világháború előtti nagy generációjának tagjaként vált a magánjogtudomány egyik meghatározó alakjává.

1894. szeptember 25-én, Békéscsabán született, jogi tanulmányait Nagyváradon és Debrecenben végezte. 1916-ban lett joggyakornok, majd 1918-as berlini ösztöndíját követően 1920-tól az Igazságügyminisztérium törvény-előkészítő osztályán dolgozott. 1929-ben, 34 évesen nyert Debrecenben magyar magánjogból magántanári habilitációt és 1930-ban nevezték ki ugyanitt a kereskedelmi- és váltójog tanárává. 1934 és 1936 között a Műegyetem Közgazdaságtudományi Karán a kereskedelmi és magánjog tanára volt. 1939-ben választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1954-ben rendes tagjává. Tudományos és oktatási tevékenysége mellett tudományos-közéleti szerepet elsősorban a Magyar Jogászegyletben, a Magyar Tudományos Akadémián és a Szent István Társulatban kifejtett tevékenységével vállalt. A Pázmány Péter Tudományegyetemre 1938-ban hívták meg, ahol 1943-tól adta elő a magyar magánjogot és 1957-ben bekövetkezett fegyelmi elbocsátásig volt itt tanszékvezető egyetemi tanár.

Fegyelmi elbocsátása akár jelképe is lehetne egy félelemtől terhes történelmi időszaknak. Egyetemi állásából az Oktatásügyi Minisztérium 1957. szeptember 23.-án kelt határozatával bocsátották el, azonnali hatállyal, a határozat ellen fellebbezést nem engedve. Fegyelmi elbocsátásának indokául a forradalom melletti kiállás, az egyetemi autonómia kérdésében való állásfoglalása, valamint a Magyar Tudományos Akadémia tanácskozó tagjai és az egyetemről eltávolított „jobboldali” professzorok rehabilitációja érdekében tett lépései szolgáltak. Az egyetemről kitiltották, mindez azonban nem gátolhatta meg sem azt, hogy még jóval később írt munkái is évtizedeken keresztül szolgáljanak kiindulópontjául mindazoknak, akik az adott terület elmélyült tanulmányozására és kutatására készültek, sem pedig azt, hogy vele személyes kapcsolatban maradó tanítványai szemléletét és gondolkodását egy életre meghatározza a vele együtt töltött idő.

Ahogy tanítványa írta róla:

„Ha végigtekintjük munkáinak százait, könyveinek sokaságát, ezek sokféle jellegét a magas elmélettől a mindennapot segítő kommentárig és az elvi kodifikációs tanulmányokig; ha számbavesszük, hogy hány gazdasági és polgári jogi tárgyú törvényjavaslat meghatározó alakítója volt; ha szembesülünk azzal, hogy művelője volt nemcsak a polgári jognak, hogy érdeklődései és írásai átfogták a római jog, a jogtörténet, a jogfilozófia, a polgári eljárásjog, a családi jog, a nemzetközi magánjog, a devizajog, az összehasonlító jog nagy területeit; hogy munkáival mindig az élő, történetiségükben megjelenő elméleti és gyakorlati problémákra keresett választ; hogy ennek során mindig előre nézett, mindig a főáramot követte, amerre menni kellene; hogy ezt korának szakmai nyilvánosságával folytatott állandó dialógusban tette; hogy bátran vállalta a járatlan utakat, amelyeken azonban a fejlődés irányát lehetett észlelni; páratlan ebben, ahogy idős korában új utakra ment, az orvostudomány és a biológia fejlődésének hatását kutatta a jogban, így integrálta pl. a jog gondolati és dogmatikai rendszerébe a szervátültetés etikai-jogi követelményeit. Ha mindezt végigtekintjük, akkor lesz a mai generációk számára is természetessé, hogy működése és életműve mennyire meghatározó volt a maga korában, s milyen nagy értéket jelent az utókor számára is.”**

Munkássága és személye hordozójává vált a tradicionális magyar magánjogi kultúra továbbélésének, komoly szerepet játszva abban, hogy amikor a rendszerváltozás után polgári jogi gondolkodásunkat újra fel kell építenünk, van mihez visszatérnünk, és csak egy elveszett fonal végét kell megkeresnünk ahelyett, hogy a sötétben tapogatózva hagyatkoznánk bizonytalan és idegen impulzusokra. Nizsalovszky Endre jogászi gondolkodása, szakmai és tudományos alázata, mások iránt mutatott tisztelete, szorgalma és folyamatos törekvése mások támogatására sok szempontból teszi számunkra szakmai pályáját és tevékenységét példaértékűvé. Tudományos publikációi, az általa írt törvénytervezetek, és személyes tevékenységének eredménye számos kérdésben meghatározóan hatnak gondolkodásunkra. A megértésre és a jogászi gondolkodás értékeinek megőrzésére irányuló törekvései máig izgalmas interpretációit adják a II. világháború utáni szocialista jogalkalmazás eredményeinek és Polgári Törvénykönyvünk magánjogtól idegennek tűnő rendelkezéseinek. Egyedülálló módon kísérelt meg kontinuitást teremteni a II. világháború előtti magánjogi kultúra és az új társadalmi rendszer polgári joga között.

A szakmai és tudományos közönség számára Nizsalovszky Endre rehabilitációjára valójában soha nem volt szükség. Munkásságának elismerésére több ízben is sor került, legnyilvánvalóbban 1994-ben, amikor születésének századik évfordulója alkalmából a Polgári Jogi Tanszék és a Nemzetközi Magánjogi Tanszék emlékkönyv kiadásával tisztelgett emléke előtt.

Nizsalovszky Endre pályáját és személyes sorsát azonban ma nem láthatjuk csak és pusztán egy társadalmi változás tragédiája tükreként. Ennek a pályának és életútnak; annak, ahogyan munkásságának eredményei mai tudásunkba beépültek és abban továbbélnek; továbbá a róla bennünk – akik őt személyesen nem ismerhettük – kialakult képnek ennél egy sokkal fontosabb üzenete is van. Éspedig az, hogy a polgári jog tudománya önálló értékeket hordoz, és jóval több a társadalmi és gazdasági viszonyok vetületénél vagy tükörképénél. Ezek, a magánjogi gondolkodás által hordozott értékek a polgári jog tudományát elég erőssé tudják tenni ahhoz, hogy megrázó társadalmi és gazdasági változásokon felülemelkedve ívelje át a társadalmi és gazdasági fejlődésben keletkezett szakadékokat, hidat építve korszakok és generációk között.

Ennek záloga a tudományos és szakmai alázat, a folyamatos válaszkeresés, az újra való nyitottság és a nem lankadó törekvés a megértésre; zálogtartói pedig emberek. Olyan emberek, amilyen Nizsalovszky Endre is volt.


Menyhárd Attila
tanszékvezető
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (Budapest)


* Megemlékezés Nizsalovszky Endréről. Elhangzott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2006. október 17-én, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

** Mádl Ferenc: Nizsalovszky Endre, arcképvázlat születésének centenáriumán (in: Nizsalovszky Endre Emlékkönyv, szerk. Mádl Ferenc/Vékás Lajos, Budapest, 1994, 13-30. o.), 23. o.

(ELTE Állam- és Jogtudományi Karának évkönyve, 2006. 381-384. o. A szerző engedélyével közölve.)